Mi Berube titka a játékot illetően? Én még a nevét sem hallottam, amíg hozzánk nem került. A kinevezését ledöbbentem, de akkor és ott nem volt veszíteni valónak. Aztán lét, ami lett. És most ismét megy a csapatnak, nem is akárhogy. Szóval mi a titok? A tavalyi és az idei szezon első párhuzamba jött liga szintén elismert játékos. Sajnáltam/sajnáltuk a csere alapot, de belenyugodtunk.
Mire leírtam ezeket rájöttem az idei titokra: az örök 36os! :)
Mekkora poén lenne, ha tavaly újévkor utolsó helyről lettünk bajnokok, idén pedig az elsőről lennénk.
Egyébként én nagyobb összegben fogadnék erre, több összetevője is van, amit most nem bontanék ki. Legyen elég annyi, hogy szerintem jelenleg nincs az NHL-ben olyan csapat, aki egy sorozatban több meccset nyerne ellenünk, mint mi ő ellenük. Ez pedig ismétlést jelent. Ez az én teljesen szubjektív véleményem.
A harmad vége érdekesen alakult. 1 PP-ben lőttek két vasat is, aztán ahogy kiegészültünk lefordultunk, mehettünk 4 az 1-re, de sajnos a lövésre már nem volt idő.
Éppen akartam írni, hogy nem törjük magunkat nagyon, így a vasárnapi ebéd után. Mondjuk nem is kellett, mert helyzeteink így is voltak, s most ROR is betalált.
Craig Berube has tied Ken Hitchcock with the most wins (60) by a Blues coach in his first 100 games... and he did it in 99. https://t.co/KybZVfW8et#stlblues
Én is kb 2 év előnyt érzek* (idén és jövőre), már így mag/korösszetétel/cap-struktúra/rutin szempontból, utána meg jönnek nálatok Byramék a védelembe meg a tapasztalat és szűkül ez a contender-olló. Mondjuk playoff (=7 meccses párharc) szempontból a mélység még amiben előnyünk van szerintem.
*Már ha Petro marad, ami meglesz június végén szerintem, csak a Newport kivár még egy playoff runt meg Norris szavazást.
Edmontont közben játékban simán vertük, csak Koskinen állat volt, meg a végén a challenge bukás és PP miatt 1 vasra voltak az egyenlítéstől. Igaza volt Eliotte-nak, én is hagytam volna azt a kapusakadályozást a francba, de végül jól alakult. ROR meg tényleg be van oltva gólok ellen, de nem nagyon izgat amíg a gólpasszai jönnek, majd lekerül a rontás.
szerintem kezdhetünk felkészülni a playoff friendshipre
Egyszer már érezhettünk ilyet pár éve, aztán kiderült hogy mi teljesen, ti részben jártatok rossz úton :) Akkor is, és most is úgy érzem hogy 1-2 évvel jártok előttünk contender csapatépítésben, azóta ti már megugrottátok a lécet, mi talán a következő években meg fogjuk.
A többi részével egyetértek. Nem szimpatikus amit játszotok továbbra sem, de kétségkívül hatékony. Igazi Berube hoki :) Eddig még inkább nem tudunk mit kezdeni ezzel mint igen, de a mostani második harmad számunkra biztató volt. Érdekes matchup lenne ez a PO-ban annyi szent, mi jobbak vagyunk speed&skillben, ti a darálásban és keménységben. (Persze van nálatok is skill dögivel, nem fekete-fehér ez.) Utóbbi a playoffban többet nyomhat a latba, de talán tudnánk ellensúlyozni a star powerrel, ami nálunk Makarral már 3 elite game breaker playert jelent idén(től).
Élvezhető meccs volt (főleg Lauren Jbara), szerintem kezdhetünk felkészülni a playoff friendshipre Kár hogy nem volt Makar, így elég volt Girardra nyomást helyezni, szerintem plusz egy transition védőre vagytok attól, hogy kiegyenlítettebb matchup legyen, mert így egyfolytában ilyen kétharmad-egyharmad arányban ide érzem ezeket a meccseket, és igazából ma is ez volt: első és harmadik mi, második ti, csak a szar harmadunkban a két PP gól a dupla büntiből megfogta a flowt.
Hall: hát én nagyon sajnálom, simán együtt tudtam volna élni egy ilyen csomaggal (ha nekünk se kell a két top fiatalt adnunk - Kyrou és Kosztyin). Továbbra is úgy tartom, hogy mivel Taraszenkoval nem számolhatunk majd teljes értékű játékosként amikor visszajön, Hall nagyon ideális pure rental star power lett volna... Akkor hát várom Kreidert vagy Pageaut (ha eladják utóbbit, előbbit szerintem biztos), ütni kell a vasat idén.
Nem tudom ti hogy látjátok, de mintha Faulk kezdene belejönni. Eddig nem voltam elragadtatva tőle, meg úgy az egész csere+hosszabbítás koncepciótól se és a Petro-Parayko, Dunn-Faulk duók sem tetszenek igazán. De most már ez van, akkor legalább lakja be magát.
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Egy ilyen meccsen kellett 0-3-ról fordítani... oké, hogy király utolsó 15 perc volt, ahogy a gázra léptünk, de nem véletlen volt Berube ideges.
I’m told Taylor Hall has not been dealt at this point, however, there is some traction in trade talks the Devils are having with teams and so the risk is not worth playing him play at the moment. Stay tuned. https://t.co/i3273tPiDX
Gunnarsson IR, Mikkola fel, Sunny isten, Barbi is, Schwartz pedig már minden csapatnak lőtt gólt a Vegas ellenivel. Különben nagyon fasza párharc lenne ellenük, ha összekerülnénk.
---
During last week’s Hockey Night in Canada pre-game, St. Louis GM Doug Armstrong gave a good interview, including an insightful answer to Kelly Hrudey’s question about leading scorer David Perron.
“His shot’s improved, he now can score from distance, he changed the flex on his stick,” Armstrong said. “I think he’s very content in who he is and what he is as a player now. He’s found some very good synergy with (Ryan) O’Reilly, which certainly helps.”
The talk about Perron’s stick piqued my curiosity, so here’s some more intel. The winger used a shorter stick for better control, stick-handling and puck protection — but it was always stiff. He’s got a great mind for the game, and noticed how some of the superb young shooters (Patrik Laine, Auston Matthews, etc.) could really fire it with softer sticks. As much as Perron worked on his game, he couldn’t duplicate that even when trying a similar stick to what they used.
In Vegas, Perron sat next to another terrific shooter, Jonathan Marchessault, who had a 75 flex. Ultimately, he decided during training camp to commit to practising with one of Marchessault’s sticks for a week. Perron noticed immediate improvement and stayed with it. (Apparently, the joke is that Marchessault wants one per cent of Perron’s salary as compensation.) Perron also gives a lot of credit to O’Reilly, and to Craig Berube, who has shown great confidence in him.
With Chad Johnson having been claimed on waivers by the Ducks, Jordan Binnington has joined the #stlblues and figures to get his best opportunity yet in the NHL. pic.twitter.com/3aL0C4bMK5
Eddig két meccset sem buktunk zsinórban, most viszont L3 és minden van, vasak, egész harmados rövidzárlat, brutál eladott korongok és hibák (pl Eichel gólja ma). Talán annyi a szerencse, hogy keletre szórtuk a pontokat, viszont most 11 nyugati jön, közte 2-2 Avs és Jets, akik gyakorlatilag most utol is értek minket.
Steen és Sunny várhatóan még a héten visszatér legalább.
Ja és Petronak megvan 100. gólja, MacInnis után a második védőnk aki eléri
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Sundqvist igen jó formában játszik, úgyhogy természetesen le is sérült a második gólja után Még nem tudni mi van, térd és boka is lehet, elég szerencsétlen kontakt volt. Kosztyin is egyből megsérült amint leküldtük, mondjuk az még sokkal rosszabbnak nézett ki (váll), bár állítólag az nem lesz olyan gáz, elsőre olyan hírek jöttek, hogy Taraszenko 2.0-ás vállműtétes season-ending... Szóval fogynak a nagyon értékes depth emberek, lassan Kyrounak is jönnie kell majd fel. A Brouwer-JDLR-Mac negyedik sor nagyon durva visszalépés a teljes keretes Steener-Barbi-Sunny trióhoz képest.
A Tampa ellen zsinórban negyedszer nyertünk, mondjuk a 5on3 elképesztő bénák vagyunk még mindig, még úgy is ha most kétszer vagy háromszor Perronra kijött a figura, én végig úgy éreztem ebből se lesz gól. Arra jó volt mondjuk, hogy totál elfáradtak így Schenn végül beverte lejárat után (de gyakorlatilag még 3 PKer ellen).
Bortuzzo 4 meccset kapott. Nevetséges! Arvidsson 4-6 hétre kidőlt, ő meg 4 meccset kihagy, amit kb amúgy is a lelátón töltene a rotáció miatt. Nyugodtan 5-10x hosszabb eltiltásokkal kéne dolgozniuk amúgy is, mint amiket általában kiizzadnak, de jelen esetben meg pláne.
Mondjuk pont Bort esetében nem lenne visszatartó szerintem, ő fakéz, egyszerűen nem tud másképp reagálni, ha eldurran az agya, mint extra ütésekkel. Már sokadjára látjuk ezt mikor jogosnak érzi odabaszni szimulálás vagy csapattárs védelme miatt.
Binnington 40 védéses SO a Calgary ellen, de ez csalóka, mert a játék képe alapján akkor is volt 5 közte ide, ha egy-két gólt mégis lőnek. Tényleg eléggé szét van csúszva a Flames... Az új sorokban amúgy van fantázia, de főleg hogy Thomas először center NHL szinten, össze is rakott egy rakás pontot a napokban.
Kosztyin a kevés jégidő ellenére számomra egyértelműen NHL kaliber (lesz majd). De így is a fakéz* sorban is generált helyzeteket.
*Jó az igazság kedvéért MacMac az Oilers ellen ha jól emlékszem elég beteg gólt dekázott a levegőben.
Ja és meglepően szépek voltak a mezek!
Jordan Binnington in his NHL career (48 starts, 51 games): 35-8-5, 2.01 goals-against average, .926 save percentage, six shutouts. Is that good? #stlblues
Azt hittem nem lesz gond, mert Blais visszajött az ütközésből és jól is tett-vett, de a meccs után azonnal műtötték a csuklóját és 10 hét minimum Pedig idén kinéztem belőle a 20 gólt, főleg amikor a top6ban játszott.
Mini slump 2.0 lezárva a Tampa elleni győzelemmel, Maroon megkapta a gyűrűt és a standin'o-t, Brouwer pedig egy szerződést (McGinn nem). Nem hiszem, hogy több lenne egy negyedik sor/lelátó/öltöző veteránnál, de hát fogynak a népek, Armynak meg fétise ez.
Napra pontosan akartam beírni, de elfelejtettem: szóval 368 napja még Yeo volt az edző
A Flames ellen a 90es piros-retró mezben játszunk, Binner pedig CuJo maszkban véd majd:
Most néztem vissza tételesen, van ám mozgás Armstrong alatt:
Fabbri elcserélésével a 2010-es draft (Schwartz 1/14 és Taraszenko 1/16) óta eltelt 9 év alatt 12 db első körös pick volt a csapatnál, de ezekből már csak Thomas és Kosztyin van nálunk
A Fabbri-JDLR és Schmaltz-Borgman swapokat leszámítva ment first pick/kihúzott játékos Shattenkirk/Stewartért, Bouwmeesterért, Ryan Millerért, Schennért, O'Reillyért és Faulkért.
A három plusz picket Shattenkirkért, Stastnyért és Reavesért kaptuk.
Ezekből egyedül a pure rental Ryan Miller sztori ami nem jött be.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.